Gaia ölelése: A Föld palettájának szimfóniája performanszom
Az előadástér csendes kiterjedésében egy vászon vár üresen, várakozóan, akár a természet várakozó vászna. Állok, mint egy csatorna a talaj és a vászon között, készen arra, hogy a Föld nyelvét élénk kifejezések vonásaira fordítsam. Ecsetek nélkül a kezemben, csak testem nyers eszközeivel és a természet vibráló pigmentjeivel indulok az ősi teremtés utazására.
Céltudatosan mozogni kezdek, kezeimet és lábamat a talajba mártva hagyom, hogy bevonja a bőrömet. Megfontolt mozdulatokkal festeni kezdek a vászonra, a testem lesz az ecset, minden gesztus egy óda a földhöz.
Ahogy az előadás kibontakozik, a közönség átalakulásnak lehet tanúja. A vászon a természeti világ kapujává válik, megragadva az erdők, folyók és hegyek lényegét. Minden ütést áthat a szándék, emlékeztetve a földhöz fűződő velünk született kapcsolatunkra.
Ahogy mozogok, magam is élő vászonná válok, amelyet a föld színárnyalatai díszítenek. Minden lépéssel nyomokat hagyok utamról, a vásznon a földhöz fűződő kapcsolatom lényegét vésve. A színek keverednek és kavarognak, olyan mintákat hozva létre, amelyek a természeti világ ritmusát visszhangozzák – hullámzó folyók, ringató erdők, tűző naplementék.
És akkor meghívom a közönséget, hogy csatlakozzanak hozzám az alkotás eme táncához. Együtt a föld szépségének kollektív kifejezőivé válunk, minden egyes ütés a föld iránti közös tiszteletünk tanúsága.
Az előadás kibontakozása során a vászon az emberi és természetes kifejezés élő mozaikjává válik, az együttműködés és az egység erejének tanúja. Minden egyes pigmentréteggel elmélyítjük kapcsolatunkat a földdel, megerősítve elkötelezettségünket annak megőrzése és gondozása iránt.
A végén együtt állunk, lélegzet-visszafojtva és felpezsdülten, testünket a föld szent szimbólumai díszítik. Az ősi kifejezés ezen előadásában megérintettünk valami mélyet és mélyet önmagunkban – emlékeztetve arra, hogy lényegünkben mindannyian összekapcsolódnak, a létezés szálai kötnek össze.
