Rónaháty Gábor: Villanások
Kérészek vagyunk csak a nyári tó felett,
Egy nap egy emberöltő Neked és Nekem.
Nem látunk mást csak egymást szárnyalni,
Teljes egy nap után boldogan meghalni.
Nem vagyunk szomorúak vagy gonoszak ennyire,
Fel sem fogjuk igazán, hogy csoda ez mennyire.
Te meg én egymásnak egy pillanatra vagyunk,
Kapaszkodunk egymásba, szabadon ringunk.
Nincs ebben több vagy kevesebb, lehet hiányzik az értelem,
Egyetlen célja csak a villanásnyi érzelem.
Nem kísért a múlt és nem aggaszt a jelen,
Csak a nap érdekel, s hogy melege miénk legyen.
Halálnak hangja a sok rezgő szárny, aztán pihen a vízen,
Csöndben múlik szerelmünk, ez a dolgunk hiszen.
Estére megnyugszik minden mi élet volt,
Éjszaka pedig lámpánk a fényes hold.
Holnapra nem kelünk, mert nincsen tovább,
Szerelmünk tanúja marad csak néhányka lárvabáb.
Várják ők azt a napot mit mi éltünk egyszer át,
Bennük tudatlanul élhetünk egyszer tovább.
Egyszerű sorsunk ezzel lesz teljes,
Nekünk e lét soha nem terhes.
Könnyű lelkünk szelíden lebeg a tó felett,
Keresve egy napra társat az élethez.
Sebhelyes lelkünk talán egymásban születik újjá,
Istentől kapott kézzel pengeti a másik húrját,
Ezt a pillanatot várjuk csendesen áhítva,
Mikor felismerjük magunkat látva a másikban.
Utolsó szárnycsapásunk szellőben múlik el,
Utolsó fájdalmunkat e szellő szárítja fel,
Itt szerettünk egyszer, senki nem mondja el,
Utolsó szívdobbanásunkra senki nem felel.
Lelkünk reménnyel oldódik a ködben,
Legközelebb felismerjük egymást könnyen.
Én szemedről Téged, te kezemről engem ismersz,
Végre szívemre gyönyörű szíveddel felelsz.
Ha megtalálsz ismét, adok egy boldog napot,
Gyönyörben várva megint a csodás holnapot,
Szívemet számodra jó melegen tartom,
Várlak Téged hajnalban a szikrázó tóparton.
